Bemutatkozás

Kedves Látogató!

Szeretettel köszöntelek weblapomon!

Liszi Péter vagyok, okleveles svédmasszőr. Mikor már több mint egy évtizede dolgoztam egy multinacionális IT cég alkalmazottjaként, megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy szeretnék olyan hivatást választani, amit tényleg szívből tudok végezni. Munkahelyi személyes tapasztalataimból kiindulva döntöttem úgy, hogy svédmasszázst fogok tanulni és svédmasszőrként szeretnék segíteni mindazoknak, akik stresszes életmódot élnek, irodában folyamatos ülőmunkát végeznek, hátfájással vagy derékfájással küzdenek, esetleg intenzív sportolás következtében izomláztól szenvednek.

Így 2021-ben elvégeztem Budapesten a Nemzetközi Masszázs Akadémián a Svédmasszőr képzést. Majd megálmodtam a Relax Masszázs Szalont, amit székesfehérvári családi házunk külön bejáratú helységéből alakítottam ki.

Hiszem, hogy az általam alkalmazott svédmasszázs technikák, a köpölyözés és a kiegészítő masszázs eszközök segítenek egy mély relaxációs állapot elérésében. Hozzásegítenek egy olyan állapothoz, amely során aktivizálódnak az emberi szervezet öngyógyító mechanizmusai, adott esetben mérséklődik az izomláz, csökken a vérnyomás, normalizálódik a pulzus és ez által csökken a stressz.

Célom, hogy a hozzám látogató vendégek nyugalomra leljenek, megtörjék a hétköznapi mókuskereket és egy relaxáló hátmasszázs vagy teljes testmasszázst követően felfrissülve, energiával feltöltődve térjenek haza. 

A Relax Masszázs Szalon hangulata, színvilága, az illatos gyertyák és a halk zene továbbá a masszázsba vetett hitem mind ezt a célt szolgálják.

Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásom, ha szimpatikusnak találtál keress bizalommal!

Tisztlettel,

Liszi Péter

Vendégeim írták

Közzétéve itt: Google Google
Bella Nikola Borsodi profile picture
Bella Nikola Borsodi
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Szép és igényes szalon kertvárosi környezetben. A személyre szabott masszázsélmény után mintha kicseréltek volna 🤩 Jó szívvel ajánlom mindenkinek!
Közzétéve itt: Google Google
Petra Murcsik-Bajnáczky profile picture
Petra Murcsik-Bajnáczky
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Nagyon figyelmes és profi! Nyugodt és pihentető kikapcsolódás. Brutális javulás az első alkalom után! Ajánlom mindenkinek!:)
Közzétéve itt: Google Google
Bertalan Várnai profile picture
Bertalan Várnai
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Ritkán találkozni olyan szakemberrel, aki ennyire figyelmesen és alaposan foglalkozik a vendégeivel. Valódi odafigyeléssel méri fel az ember igényeit, és tényleg érdekli az ember hogyléte, és ehhez van igazítva a szolgáltatás, nem egy sablont kapunk. Mindenkinek ajánlani tudom!
Közzétéve itt: Google Google
Bianka Balogh profile picture
Bianka Balogh
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Professzionális, magas színvonalú masszázs kiváló technikával. Bátran ajánlom mindenkinek, aki minőségi és relaxáló masszázst keres! Plusz egy pont a sportolás utáni szuper feltöltődésért.
Közzétéve itt: Google Google
Éva Roki profile picture
Éva Roki
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Számomra tökéletes volt! Gyors segítség kellett, amit ismeretlenül meg is kaptam. Ha ilyen jellegű problémám lesz, biztosan Őt fogom felkeresni.
Közzétéve itt: Google Google
István Hollósi profile picture
István Hollósi
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Nagyon jó volt minden, teljesen meg voltam elégedve. Kellemes élmény volt, biztosan visszatérek még. Minden részletre odafigyeltek, csak ajánlani tudom.
Közzétéve itt: Google Google
Nóri Gombolai profile picture
Nóri Gombolai
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Először jártam Petinél, aki közvetlen és figyelmes, mindamellett, hogy profi és pihentető masszázsban volt részem!:)
Közzétéve itt: Google Google
Zsuzsanna Deák profile picture
Zsuzsanna Deák
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Kellemes környezet a vendég kérésének megfelelő masszázs Első alkalom után a reggeli izomláz jelezte nagyon alapos munkát végzett. Ajánlom mindenkinek! 2025 december 2 egy évvel később az első bejegyzés után sokadik alkalom után újra újjászületve. Köszönet érte. Meleg gyógyitó keze és tudása hol milyen erő ami épp a páciens testrészének átmasszírozásához a legtökéletesebb ezzel a neten egyre szaporodó masszírozó gépek nem vehetik fel a versenyt.
Közzétéve itt: Google Google
Petra Szendrő profile picture
Petra Szendrő
Google star 1Google star 2Google star 3Google star 4Google star 5A Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google.
Kiváló szakembernek tartom! Mindig precíz és rátapint a fájó pontokra! Csak ajánlani tudom mindenkinek! :-) Hálás vagyok,hogy megismertelek Peti!